Embrionális állapotunkban csaknem 90 %-ban vízből voltunk. Az összes információt ez a közeg rezgette át sejtjeinknek, általa épült fel szilárd vázunk is.
Csecsemőként még 80 %-ban ő tartotta puhán tagjainkat, s óvta meg sérüléstől erősödő csontjainkat, szerveinket. Felnőttként 60 %-ra csökkentette jelenlétét, de így is folyamatosan jelen van lélegzetünkben, sóhajunkban, örömkönnyeinkben. Fejünk búbjától a sarkunk végéig. Hajunk lágyságát, szemünk csillogását, arcunk verejtékét, bőrünk életteli fényét neki köszönhetjük.
Védelmi vonalunk több szakaszán veszi fel a harcot a betolakodókkal szemben: az orrunkba jutó kórokozókkal szembeni nedves védelmet biztosít, ha láz marja testünket, engedelmesen felhevül sejtjeinkben, hogy tüzes vizével elégesse őket. A tüsszentéssel távozó bacik térbejutását az ő energiáján szánkózva intézzük.
Agyunk sejtjei nedves közegben békésen szunnyadnak, hisz alig 5-6 %-ot hasznosítunk belőlük - vajon mennyire baj ez? Amit iszunk kiválasztó szerveinkben, veséinkben, húgyhólyagunkban kerül szintetizálásra, s eldöntésre, mi marad és mi távozik - ami marad, éltet, táplál és keringtet "folyvást" tovább.
Emésztésünk is csak általa tud kiteljesedni. Amikor összefut a szánkban a nyál, máris emésztő enzimek készülnek elő, s ízlelőbimbóink erőteljesen vágynak a felidézett ízre. Gyomrunkba kerülve a falat, az általa higított gyomorsavban kezdi meg előemésztődését és a máj figyelme megoszlik a méregtelenítés és az epe váladék között, s mindezt a víznek köszönheti, mert többirányú munkáját csakis ő tudja szolgálni.
Továbblépve emésztőszerveinken, lesiklik a tápanyag.
S szívünk, hogyan is pumpálhatja azt az 5 liter vért egy hatalmas hálózaton át sokszor, ha a víz nem tenné lehetővé? Idősebb korunkban testünk vízháztartása lecsökken 50 % körülire, s fenntart, pihen, kivár.
Az élet egy körforgás. Születés, elmúlás, újra-születés...
A természet leköveti ezt a ciklusosságot...vagy az ember követi le a természet ciklikusságát?
A földi élet vízkörforgása ugyanolyan csodálatos misztérium, mint az emberi élet körforgása. Bárhonnan indítjuk, mindig körbeér. Ha a földből emelkedik a magasba és páraként létezik, majd terhét gyarapítja, hogy felhőként trónoljon a magasban, akkor is egy idő után vágyik arra, hogy ismét a földre juthasson, hogy táplálhasson növényt, állatot, embert, s hogy születhessen belőle patak, folyó, tenger..., amiből megint emelkedni akar, hogy ismét újra csendesen aláhulljon...
Az élet és az életterünk egyedülállóan varázslatos ajándék. Óvjuk, amennyire tőlünk telik. Tudjunk megállni néha egy-egy pillanatra egy hópehely, egy vízcsepp tökéletességén elcsodálkozva. Fogadjuk magunkba a természet teljességét, még itt a civilizásciós kényelmek és kényelmetlenségek közepette is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése